Gizike története

Gizikét megörököltük egy közeli faluban élő családtól és boldogan nevelkedett nálunk a többi kecskével együtt. 

Szabadulóművész volt őkegyelme és így esett meg, hogy egyik alkalommal olyan szerencsétlenül akadt be a lába a korlátba, hogy az eltört.

Egy állatorvos azt tanácsolta nekünk, hogy vágjuk le, ezért ide hívtunk egy másikat, és megkértük, hogy tegyen gipszsínt a lábára. Egyébként nálunk betegség ritkán üti fel a fejét. Jól tudjuk, hogy amelyik embernek, állatnak egyensúlyban van a lelke, az nem betegszik meg. Az embereknél is pontosan így van ez. Ezért különösképpen ügyelünk arra, hogy ne érje őket felesleges lelki konfliktus, következetességgel, gyengéd bánásmóddal, váratlan helyzetek elkerülésével és odafigyeléssel mindig törekszünk a harmónia megteremtésére.

Gizike sikeresen végigsántikált 6-7 hetet, míg össze nem forrt a csontja és mintha mi sem történt volna, boldogan szaladgált tovább a négy lábán gipsz nélkül.
Most egy közelben élő, kecsketartó családnál teljesít szolgálatot.  

További információk

  • Név: Gizike
  • Fajta: kecske
  • Neme: anya
  • Születési év: 2007

Képgaléria

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Túlélőink

Keresés